Az AAM egy esettanulmányban mutatta be az általa kidolgozott "Hárompilléres CSR fókusz" programját, amelyet az MPRSZ által felkért, neves szakértőkből álló zsűri elismerésre méltó, követendő példaként állított más cégek elé.
A társadalmi felelősségvállalás az AAM hitvallása szerint egy integrált, a vállalat egész működését átható szemlélet. A modell alapján három eltérő, mégis egymást erősítő szinten valósul meg az AAM társadalmi felelősségvállalása. A fenntarthatóság megközelítés középpontjában az az önkéntességen alapuló elkötelezettség áll, amellyel a cég innovatív, szerethető és "élhető" munkahelyet kíván teremteni dolgozói és partnerei számára, és amely egyszerre tesz a társadalmi esélyegyenlőség megteremtéséért is. A dolgozói elégedettség iránt tett, emberközpontú lépések mellett a vállalat sokat tesz a hagyományos értelemben vett jótékonykodás iránt, valamint felvállalja az egész társadalom szempontjából létfontosságú témákban a szakmai párbeszéd elősegítését, katalizálását. Kitüntető szerep jut ebben a Gyorsítósáv címmel rendszeresen jelentkező tanulmánysorozatnak, valamint a cég munkatársai által "pro bono" alapon vállalt egyetemi oktatásnak, képzéseknek is.
Az AAM a "CSR Best Practice" díj mellett ugyancsak idén nyerte el a Magyar Telekom legfenntarthatóbbnak ítélt beszállítóinak járó Delfin-díjat is. A cég büszke arra, hogy az ügyfeles karácsonyi ajándékozás helyett - a tavalyi évhez hasonlóan - idén is stratégiai partnerének, a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek gyógyítását végző Rosszcsont Alapítvány munkájának támogatására fordította az ajándékozásra szánt összeget.
Az AAM Tanácsadó Zrt-ről:
Az AAM Tanácsadó Zrt. Magyarország vezető-, 13 országban 1500-at is meghaladó sikeres projektjével a régió egyik meghatározó független tanácsadó cége. A cég legrégebbi pillérét adó AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. története 1994-re nyúlik vissza. A céget a nagyberuházások professzionális kezelése, a regionális helyismeret és az egyedi kivitelezések, alkalmazásfejlesztések teszik regionálisan is sikeressé. A 2003-ban részvénytársasággá alakult vállalat a tudatos regionális terjeszkedés jegyében 2005-ben alapította meg a ma már elismert piaci szereplőként működő romániai leányvállalatát, az S.C. AAM Management Information Consulting S.R.L.-t. Az ötéves CEE regionális tapasztalattal rendelkező vállalat legújabb irodáját 2009-ben, Zágrábban nyitotta meg. Az uniós források hatékonyabb felhasználásával foglalkozó Gyorsítósáv tanulmányok a www.gyorsitosav.hu microsite-on érhetőek el. Az AAM CSR jelentéséről bővebben a www.aam.hu oldalon tájékozódhat.
A Rosszcsont Alapítványról:
Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Az Alapítvány elő kívánja segíteni az európai klinikai-, betegellátási standardoknak, a gyógyítás új metodikáinak Magyarországon történő bevezetését. Elsődleges célunk lehetővé tenni a legkorszerűbb műszerek, eszközök, diagnosztikus és terápiás eljárások alkalmazását. Az Alapítvány elő kívánja segíteni, hogy a betegek és hozzátartozóik megfelelő környezetben kerüljenek kórházi elhelyezésre, mind az ambuláns, mind a fekvőbeteg ellátás során. Az Alapítvány célja a kezelt gyermekek gyógyulásának elősegítése, a gyógyításban résztvevő orvosok, ápolók és egyéb szakszemélyzet munkájának, a gyógyítás személyi és tárgyi feltételeinek javítása. Bővebben az Alapítvány munkájáról: www.rosszcsontalapitvany.hu.
További információk:
| Bőhm Kornél Kommunikációs vezető AAM Tanácsadó Zrt. 1133 Budapest, Váci út 76. Telefon: +361 465 2070 Email: bohm.kornel@aam.hu Web: www.aam.hu |