News top

Utólagos gratuláció

Magyar Minőség XXVII. évfolyam 01. 2018. Januári számából

Együttműködő partnereink honlapjait az utóbbi időben egyre többször felkeresem. Még így is előfordul, hogy egy-egy fontos információ vagy esemény elkerüli figyelmemet. Ilyen a még 2017 tavaszán keltezett hír: "Díjazták az Év Elnökét, méghozzá 32. alkalommal a Vezérigazgató Találkozó keretében. Az elismerésben idén Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító-elnöke részesült."

A díjhoz azóta Gábornak nagyon sokan gratuláltak és többször készítettek vele riportot. A népszerű szakember szívesen válaszolt a megkeresésekre, örömmel állt a sajtó és média rendelkezésére.

  • Elsőként szeretném, ha gazdag szakmai munkásságod számodra leginkább fontos eseményeiből megismerhetnénk egy csokorra valót!
  • A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzését követően a Konjunktúra- és Piackutató Intézetnél (KOPINT) helyezkedtem el, mint ökonometriai kutató, modellező. Időközben, 1983 és 1987 között Ausztriában dolgoztam a Nemzetközi Rendszerkutatási Intézetben (IIASA). Hazaköltözésünket követően a KOPINT-DATORG statisztikai és elemző igazgatója, majd informatikai igazgatója lettem. Innen kerültem 1990-ben az Arthur Andersen és Andersen Consulting (ma Accenture) magyar irodájába, mint ügyvezető. Itt új hivatást tanulhattam: vezetési tanácsadóvá képeztek ki. Az AAM Vezetői Informatikai Kft-t 1994-ben alapítottam, azóta is itt dolgozom. A cég 2003-ban részvénytársasággá alakult. Jelenleg a cég elnöke és működési igazgatója vagyok, már mint nyugdíjas. A céges feladataim mellett, „társadalmi munkában” a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán, 1996 óta mint tiszteletbeli docens tevékenykedtem. A Vezetési Tanácsadás Tanszék vezetője voltam 2001 és 2015 között. Időnként még ma is tartok szemináriumi foglalkozásokat és vizsgáztatok a Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézetében.
  • Az AAM Zrt. megalakulásakor kitűzött céljaid mennyiben váltak valóra? Stratégiátok, üzletpolitikátok miként módosult az évek során? Mire koncentráltok manapság a leginkább? Mit vársz a cégtől a 2018. évben?
  • Ami a céggel kapcsolatos céljaimat illeti, az 1996-2008-as periódus életem legszebb, legörömtelibb időszaka volt. Napról-napra fejlődtünk, okosodtunk, gyarapodtunk. A csúcson több mint 250-en voltunk. A 2008-as világválság azonban véget vetett az aranyéletnek. Ma mintegy 70 munkatárssal dolgozunk, árbevételünk felét külföldön,
    elsősorban Európai Uniós és Világbanki projekteken keressük meg. A hazai feladatinkat behatárolja az erőtlen gazdasági növekedés, a fejlesztési projektek megritkulása, a szabadúszókkal kialakult egészségtelen verseny, valamint a „beszerzési szokások” megváltozása.
  • Hogyan látod ma a vezetési tanácsadó szakma presztizsét, elismertségét?
  • Nem látom igazán pozitívnak a hivatás presztízsét, érzésem szerint a „tanácsadó” megjelölés egyfajta szitokszóvá vált, jelentése valamiféle „korrupt, ügyeskedő” lett. Márpedig, a többségünk nem az.
  • Milyen személyes rövid és középtávú terveid, elképzeléseid vannak?
  • Az én életkoromban az emberek leginkább a méltányos visszavonuláson gondolkodnak, így vagyok ezzel én is. Hetvenéves koromra szeretnék majd felhagyni az aktív üzleti tevékenységgel, és egyfajta mentori feladatokra szorítkozni, valamint családommal, unokáimmal foglalkozni.
  • Mi motivál az egyre nívósabb munkára?
  • A jó pap holtig tanul – és tanít. „Jó pap” szeretnék maradni, és a vezetési tanácsadó hivatást választó fiatalokat minél jobb helyzetbe hozni, s mindeközben reménykedni, hogy ha nem is egyre nívósabb, de még mindig nívós munkát tudok végezni.
  • Válaszaidat nagyon köszönöm! A további munkasikerekhez nagyon jó egészséget kívánok! Teljesítményed előtt: LE A KALAPPAL!
A honlap utolsó módosításának időpontja: 2018.09.21